A klímaváltozás hatásai Magyarországot is érintik. Ez a folyamat igen koncentráltan mutatta meg magát itthon 2022 nyarán. Emberemlékezet óta nem tapasztalt szárazság sújtotta az országot: a Nagyalföld mondhatni pokollá vált. A katasztrófaállapot azonban már évtizedek óta tart. A fotográfiákon az ENSZ Élelmezési Világszervezete által 2004-ben félsivatagosnak nyilvánított Duna-Tisza közi homokhátság térsége látható. Bár a képek nagy része 2022-ben készült, Váradit már a 2000-es évek első évtizedének végén foglalkoztatni kezdte a téma. A saját bőrén érezte a válságot, – hiszen gyermek és fiatal felnőtt korának helyszínéről van szó –ahol szinte szemmel követhető volt az egyébként évek óta lassan, szinte detektálhatatlanul történő változás. Lásd ehhez a csengődi Aranyhomok MG. Szakszövetkezet Központi Telep épületének homlokzatáról készített szekvenciát.
A téma, annak szomorú aktualitása miatt, központi szerepet tölt be a kortárs fotográfiai színtéren. Számos dokumentarista attitűddel készített sorozat ismeretes, melyeknek elsődleges célja a vizuálisan izgalmas megoldásokon keresztüli figyelemfelhívás, elborzasztás és tájékoztatás. Ezek többnyire kortárs riporteri megközelítések, s mint ilyenek, objektivitásra törekvők, távolságtartók. Váradi más attitűddel közelít ehhez az így vagy úgy, de mindenkit érintő témához: összetett fotográfiai nyelvezetén keresztül nem tájékoztat, hanem átélésre kényszerít. Ebből a válságból kimaradni lehetetlen, mindannyian benne vagyunk nyakig. Mégis, a kiállítótérben látható képeket sokkal mélyebbé, rétegzettebbé teszi az, hogy egy, a környéken személyes beágyazottsággal rendelkező voyeur készítette, aki nem a nagyváros árkádjai alatt kószált és szemlélődött, hanem egy épp végérvényesen karaktert váltó, katasztrófa sújtotta területen. Úgy merednek ki a földből az egykori tavak vízszintmérői, mint sírokból a keresztek. Váradi képein nincsenek emberek, csak a nyomaik fedezhetők fel. Homokba fulladt autó, elhagyatott épületek, félig elbontott, de még lelakatolt kapu, összedőlő házak, funkcióját vesztett ipari infrastruktúra. A melankolikus alkotásokon egy globális katasztrófa által sújtott terület disztópikus képe konstruálódott meg. Baudrillard elméleti munkáiból tudhatjuk, hogy a valóságunk hiperreális, referenciájukat vesztett képeken keresztül létrejövő. S azt is tudhatjuk általa, hogy ebben a posztmodern világban „A térkép előbbre való a területnél – ez a szimulákrum elsőbbsége – ő hozza létre a területet, s ha újraírnánk a mesét, ma a terület foszlányai porladnának szét lassan a térkép felszínén. Váradi Csengőd térképe című képe így hátborzongató konklúziókat rejthet magában. Ha tényleg újraírhatnánk a mesét, remélem fordítva történnének a dolgok, s a térkép porladna szét a revitalizált terület felszínén.
– Tóth Balázs Zoltán
